Megyénkben hatvan, Berettyóújfaluban hat darab füstérzékelőt adott ajándékba a Hajdú- Bihar Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság.
Évzáró, karácsonyi koncertet adott a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar advent negyedik vasárnapján a Járási Hivatal Fráter László-termében.
Régről, a szülői házból ered Csorba Emese karitatív szemlélete. A fiatal vállalkozó szülei egy kis faluban nevelkedtek, édesapja, Csorba György kezdetben kereskedelemmel, majd a 90’-es években vendéglátással kezdett foglalkozni. Az édesapa soha nem felejtette el honnan indult és családjával együtt szívesen jótékonykodott.
Gálaműsorral zárta a 2018-as évet a Bajnóca Néptánc Egyesület a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, advent harmadik vasárnapján.
A Bodorka NépmesePont december 12-én felnőtteket várt dr. Lovas Kiss Antal kulturális antropológus, etnográfus előadására. Az egyetemi docens „A népmesék rejtett élete, avagy igaz történet a népmesékről” című értekezésében engedett bepillantást a népmesék valódi hátterébe.
Ultrahang és CTG készülékekkel, terheléses EKG-val, defibrillátorral, vérvételi centrifugával, illetve egyéb hasznos eszközökkel gazdagodott a Gróf Tisza István Kórház járóbeteg szakellátó részlege.
Teltház fogadta Berettyóújfaluban Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas énekesnőt november 22-én.
Zeneszóval és kiállításmegnyitóval indult az első adventi este városunkban december 2-án. Király Márta zongora és a kiállító Csuka Tímea csellójátékával vette kezdetét a Mozi Galériában január 15-ig látogatható tárlat.
A Magyar Katolikus Karitász berettyóújfalui csoportja 2016 óta Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan kenyérosztást szervez a berettyóújfalui katolikus templomban.
Turzó Boglárka széki népdalcsokra nyitotta a Bajnóca Néptánc Egyesület által szervezett, második alkalommal megrendezett Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenyt.
5. oldal / 16

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap