Gálaest és díjátadó a magyar kultúra napján

Gálaesttel ünnepelte Berettyóújfalu a magyar kultúra napját, valamint a Himnusz megírásának 200. évfordulóját. A hagyományokhoz híven az est folyamán az Erdélyi Gábor-díjat is átadták. A kitüntetéssel ezúttal Magyar Zita fazekas, népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mesterének munkásságát ismerték el.

Az ünnepi alkalomra többek között Margittáról és Nagyváradról is érkeztek. A résztvevőket Biró Rozália köszöntötte, aki kulturális örökségeink, nemzeti imádságunk, valamint a magyar kultúra napjához kötődő ünnepségek jelentőségéről szólt. Gondolatait azzal kezdte, a január 22-i jeles esemény akkor válik igazi ünneppé, ha számvetést készítünk arról, felelősen bántunk-e kulturális örökségeinkkel, sikerült-e azokat továbbadnunk a következő nemzedéknek. A parlamenti képviselő (RMDSZ) kiemelte, feladatunk megmutatni, hogy kultúránk értékeit becsülni, mindennapi cselekedeteinkkel bővíteni kell. Hozzátette, a keresztény hagyományok és kulturális értékek, amiket őrzünk, védünk és teremtünk, biztosítékai fennmaradásunknak. „Magyar kultúra az anyanyelvünk, irodalmunk, több mint 1000 éves történelmünk, népdalkincseink, zenéink, meséink, hagyományaink, hitünk, épített örökségünk, közösségi emlékezetünk, és ez az, ami magyarrá tesz bennünket” – zárta gondolatait Biró Rozália.

Demian Zsolt a magyarságot összetartó közös nyelvről, illetve kultúráról beszélt köszöntőjében. Felidézte, Margitta hét éve ünnepli Berettyóújfaluval, Nagyváraddal és Debrecennel közösen a magyar kultúra napját. Hozzátette, ez idő alatt a négy település számos rendezvényt megvalósított együtt. Mint mondta, a négyes szép közös múltat tudhat maga mögött, erre építkezve a jövőre is reménnyel tekintenek. Testvérvárosunk alpolgármestere kiemelte, van egy földrajzi vonal, ami elválasztja őket, ám ezeken az eseményeken a közös kultúra és nyelv átlépi ezt a bizonyos határt.

Bulcsu László köszöntőjében a nemzetről mint a kultúrák fennmaradásához elengedhetetlen tényezőről beszélt. Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának alelnöke három olyan szempontot (nagy folyók, hegyvidékek, jó termőföld) emelt ki, melyek lehetővé tették a nagy kultúrák és civilizációk megalakulását. Hozzátette, nemzet nélkül azonban egy nagy kultúra se képes fennmaradni, Magyarországnak azonban van nemzete. „Amikor őseink két nagy folyó mentén, a Kárpátok lábánál a Nagyalföldön hont foglaltak, kódolták azt, hogy lesz Istenünk és nemzetünk” – fogalmazott Bulcsu László a magyar kultúra létrejöttével kapcsolatban. Majd arra hívta fel a figyelmet, a kultúrharcok és a földrajzi vonal sem tudta legyőzni országunk kultúráját, illetve 1000 év nem tudta megdönteni sem a magyar nemzetet, sem Bihart.

A köszöntőket követően átadták az Erdélyi Gábor-díjat, melyet a képviselő-testület háromévente ítél oda annak a személynek, aki tevékenységével a város kulturális életét gazdagítja, vagy a közművelődés területén szolgálja az itt élőket. A kitüntetést Magyar Zita vehette át, aki a díjat köszönetképpen szüleinek ajánlotta. Mint mondta, szépérzékét és a legjobbra való törekvését édesanyjának köszönheti, ahogyan fogalmazott, polihisztor édesapja pedig mindent megtanított számára, amit lehetett. A Népművészet Ifjú Mestere az elismerés kapcsán kiemelte, ez egy közösségi díj, ami nem csak őt illeti. Mivel a kultúra közösségben születik és él, ezért úgy érzi, az elért eredményeket a Bihari Népművészeti Egyesület tagjaként az 1993-ban megalakult alkotóközösséggel közösen érte el. A jövőbeni terveket illetően elárulta, szeretne újabb kerámiákat alkotni, folytatni munkáját a nevét viselő kerámiakuckóban, valamint a népművészeti egyesületben.

A gálaműsort zenés emlékezés zárta. A „Mit akar egy író?” címet viselő előadásban a nagy magyar költőket és írókat Török Máté énekes, illetve Ozsgyáni Mihály színművész idézte meg. Petőfitől Arany Jánoson át József Attiláig, a költők saját verseik révén, Márai Sándor szövegeinek segítségével elevenedtek meg. A műsor – melyet Mohácsi Szilvia szerkesztett – az emlékezés mellett az írás, valamint az írói lét titkait mutatta be.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap