Ünnepi képviselő-testületi ülés a város napján

A város napja alkalmából rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésnek ebben az évben is a Nadányi Zoltán Művelődési Ház színházterme adott otthont. Az önkormányzat által adományozható díjak mellett elismeréseket adtak át, de köszöntötték „A város babáját” is.

 

A május 23-ai alkalmon Dr. Vitányi István köszöntőjében felidézte, Berettyóújfalu 1997 óta ünnepli a város napját. – Azt gondolom, akik itt élnek, büszkék erre a településre. A fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően Berettyóújfalu egy olyan város lesz, ahol jó lakni. Ha megállunk a Bihari Múzeum előtt, egy kilométeres körzeten belül mindent megtalálunk. Az iskolákat, mozit, buszpályaudvart, könyvtárat, strandot, kórházat, teniszpályákat, szinte minden egy helyben van. Úgy vélem, ilyen középváros nincs még egy az országban – mondta az országgyűlési képviselő.

Muraközi István ünnepi beszédében az egyik legfontosabb és legrangosabb alkalomnak nevezte a város napját. – Ez az az esemény, amikor évről évre terítékre kerül, miként alakult a település sorsa, mi minden történt egy év alatt, mi minden látszik a közeli vagy épp távoli jövőnkből. Az elmúlt esztendők azzal teltek, hogy közös akaratból és erővel igyekeztünk megújítani mindennapi életünk kereteit. Intézmények, hivatalok, közterek. Épület, infrastruktúra, zöldfelület. Számos feladat, sok-sok apró részlet, melyre figyelnünk kell. Ami viszont még fontosabb, hogy ezeket a kereteket tartalommal is megtöltsük. Sőt, hogy az egész várost élhetővé, biztonságossá és megtartóvá, otthonossá tegyük. Ehhez pedig mindannyiunkra szükség van. Minden korosztálynak meg kell találnia a feladatát és a lehetőségeit is. Ezért indítottunk el olyan programokat, mely segítséget nyújt a családoknak. Az újszülöttektől a szépkorúakig. Minden csemetéhez eljut babaköszöntő csomagunk. Kibővítettük az első lakáshoz jutók támogatási lehetőségeit, fecskelakásokat építünk, a kezdő vállalkozások számára pedig egy inkubátorház létesül. Komoly támogatást nyújtunk az óvodakezdéshez, és a gyermekek egyre nagyobb köre részesül kedvezményes vagy akár ingyenes étkeztetésben. Járdák és kerékpárutak épülnek, és a nehézségek ellenére is küzdünk azért, hogy ne maradjon egyetlen sóderes belterületi utunk sem. A hulladékszállítás díjmentességi korhatárát pedig 70 évre csökkentjük. Sok, első hallásra nem mindenben összefüggő tény, de mind-mind olyan közösségi döntés, mely Berettyóújfalut még inkább mindannyiunk városává teheti – mondta a polgármester.

A város babája cím első birtokosa Szabó Dániel, aki 2018. május 23-án Szabó László és Bak Enikő gyermeke. Mellette elismerték azokat a 40 éves polgárokat – Balog Tibort és Blága Attilát –, akik 1979. január 1-jén, Berettyóújfalu várossá válásának évének első napján születtek.

Az ülés egy újabb ünnepi pillanattal folytatódott. Elhangzott: település történelmi hagyományaihoz minden korszakot tekintve nagyban ragaszkodik. Köztereink, épületeink, intézményeink és civil közösségeink is hordozzák mindazok emlékét, akik az adott közösség vagy akár az egész település tekintetében jelentős eredményeket mutattak fel, ahogy azt Kerekes Gyula is tette. Több mint négy évtizedes jegyzői szolgálatával Berettyóújfalu történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő köztisztviselője volt. Ezen munkássága mellett elsősorban a település gazdasági ágazatában való aktív részvételével járult hozzá Berettyóújfalu fejlődéséhez. 1912-ben megfestették portréját, mely az elmúlt évtizedekben a családban öröklődött, a mai utódok jóvoltából pedig hazatért Berettyóújfaluba. A képet Kerekes Emese és Sztelekné Szoboszlai Csilla, Kerekes Gyula dédunokái leplezték le az ünnepi ülésen.

Az önkormányzat idén is kitüntetésekkel ismerte el mindazok munkáját, akik – az előző város napja óta – Berettyóújfalu gyarapodásához hozzájárultak, majd a település által adományozható díjak és emléklapok átadása következett.

Megemlékeztek azokról a jeles polgárokról is, akik az elmúlt esztendőben távoztak el a város közösségéből. Az ünnepélyes alkalmat Sáli Levente festőművész Berettyóújfalut bemutató homokanimáció előadása tette teljessé.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap