Segélyalapot hozott létre Berettyóújfalu Város Önkormányzata a veszélyhelyzet miatt felmerülő lakossági és közösségi problémák enyhítésére. Elsőként a 2020-as éves polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítések teljes összegét utalják a számlára, később pedig a korábbi rendelkezés által elkülönített költségvetési tételeket is. Muraközi István polgármestert a koronavírus terjedési sebességének lassítása érdekében hozott rendelkezésekről kérdeztük.
Háromszáznegyven millió forintból újítják fel azt a kerékpárutat, amely Berettyószentmártont összeköti Berettyóújfaluval. A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program pályázati forrásból megvalósuló beruházás még az előző évben kezdődött.
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum 13 tagintézménye közül 10-ben folyik érettségi vizsga. Berettyóújfaluban a három középiskolából kettőben, a BSZC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnáziumában, valamint a BSZC Bessenyei György Szakgimnáziumában.
Mindössze két nap alatt gyűlt össze a nagyszámú adakozónak, helyi vállalkozóknak és az önkormányzatnak köszönhetően a koronavírus szűrésére alkalmas laboreszköz ára, melyre a Gróf Tisza István Kórház számára szerveztek gyűjtést az intézmény alapítványán keresztül. A kórház felkészült a járvány fokozódására, és a minisztérium által kért intézkedéseket is végrehajtotta. Dr. Muraközi Zoltán főigazgatóval beszélgettünk.
Május 1-jével indultak el a koronavírus-szűrővizsgálatok a négy orvosképző egyetem országos, reprezentatív vizsgálata keretében. A településeken a következő két hétben napi 12 órában folyik a statisztikai szempontok alapján kiválasztott résztvevők tesztelése. Berettyóújfaluban két alkalommal végeztek szűrést, május 4-én és 11-én.
Egy közel hatszáz millió forintos beruházás vette kezdetét Berettyóújfaluban az Északi Iparterület ünnepélyes alapkőletételével. A projekt vissza nem térítendő európai uniós és hazai forrásból valósul meg a város északi részén, a 47-es és a 42-es főútvonal találkozásánál mintegy háromhektárnyi területen.
A COVID-19 vírus miatt kialakult veszélyhelyzetben az iskolák bezárását rendelték el, így a diákok digitális távoktatásban folytatják a tanév munkáját. Az intézmények távoktatásra való átállását a diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt szokniuk kellett, és a kezdeti nehézségeket közös összefogással tudták leküzdeni.
A koronavírus következtében kialakult országos veszélyhelyzetben bevezetett intézkedések miatt Berettyóújfaluban is elmaradt a március 15-ei városi ünnepi megemlékezés. A város vezetése a népligeti életfánál egyéni koszorúzással emlékezett 1848 forradalmára és szabadságharcára.
A Bihari Múzeum és a Sinka István Városi Könyvtár épületében február végén elkezdődtek azok a munkálatok, amelyek TOP-1.2.1-15-HB1-2016-00010 kódszámú, „Nyeregre fel! Múltidéző túra a Berettyó mentén” című projekt keretében kerülnek kivitelezésre.
Március 19-én mutatták be és állt teljes felszereléssel szolgálatba a berettyóújfalui polgárőrség legújabb járműve, mely műveleti szolgálatot lát majd el a jövőben.
1. oldal / 19

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap