Hat évtized élményei színekben

Az alkotót, a pedagógust, a művészt 80-ik születésnapján, november 6-án Hat évtized élményei színekben című visszatekintő kiállításának megnyitóján, sok érdeklődő előtt köszöntötték a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.

Tanár úr 80-ik születésnapjához – ahogy Muraközi István személyes emlékeit is magába foglaló köszöntésében fogalmazott – több kerek évforduló is kötődik. Tóth Sándort elsőként köszöntve ezeket emelte ki köszöntőjében a városvezető, az egykori tanítvány: 40 év tanári pálya, hat évtized a festészetben, és az aranydiplomához kapcsolódó fél évszázad.

A Holló László-díjas Tóth Sándor alkotásairól, képzőművészeti tevékenységéről – akárcsak 10 évvel ezelőtt - ezúttal is az életútját jól ismerő Vitéz Ferenc szólt: „Az egész létezés módját tulajdonképpen három pillérre építette fel Tóth Sándor. A szülőföldhöz, Biharországhoz való hűségre, az itt indult és innen kiteljesedett művészi, pedagógiai hivatásra, valamint a világba tekintő kalandra”. Közben – fogalmazott a megnyitó - nem csak a katedrán, hanem a műteremben, festészetével és hétköznapi emberi létezésmódjával is folyamatosan tanított a szülőföld megtartó erejére, a hagyományok tiszteletére és arra is, hogy a bezárkózás helyett mindig szét kell tekinteni a világban, a művészetben, a kultúrákban és az emberek között. És tenni mindezt a színek vonzásában – mondta Vitéz Ferenc. A művészeti író úgy fogalmazott, hogy a szülőföld képek mellett ecsete által természetes módon jelennek meg az utazások lenyomatai is, Európa legszebb helyeire visz el képeivel Tóth Sándor. Művészetének középpontjában a bihari táj múltjának és jelenének bemutatása, a bihari ember tárgyi és természeti környezetének megtestesülő életformája áll.

A képeken és az életében is tökéletes összhangban van a szülőföld, a Bihari táj, az európai kultúra fővárosai, a művészeteket átadó pedagógus, és a minden pillanatot megélő utazó. A megnyitón Tóth Sándor azt mondta, Hencida és Berettyóújfalu után Európa lett a múzsája, de mindig hazajött, mert itthon tudta átélni igazán azt, amit ott tapasztalt: - Minden élmény nálam képi formában jelenik meg. A hencidai, a berettyóújfalui, a szegedi vagy az európai élmény. Úgy is mondhatnám, hogy Hencida és Berettyóújfalu után Európa lett a múzsám. Messze tornyokat látogattam sorba, de mindig hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy itthon tudom igazán átélni azt, amit ott tapasztaltam. Nekem egy utazás, ami egy-két hétig tartott, akár évekig vagy évtizedekig élmény maradt. Most is vannak témák, amelyekhez vissza-visszatérek, mert olyan izgalmas számomra. Nekem egy kép többet jelent mint annak, aki csak megnézi. Számomra az élményeim és az életem van egy ilyen képben, ezért válok meg tőlük nehezen – mesélt a 80 éves alkotó. A művelődési ház Erdélyi Gábor-termében Tóth Sándor absztrakt képei is láthatóak voltak. Mint mondta, azok sem új keletűek, hanem „menet közben készültek” egy-egy párizsi utazás után, amikor megihlette őt a modern művészet. – A napfényes színeket szeretem felvinni a felületre, a fény felvidítja az embereket, felvidítja a képet. Még most is optimista vagyok, és sok hasonló vidám képet szeretnék még festeni – mondta Tóth Sándor, aki Renoirt idézte: az a kép jó, amelyik láttán a nézőnek kedve támad, hogy belesétáljon.

 

K.Zs.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap