"Hívunk jöjj,mert késve késő"

Az „Összefogás az egészségért a mellrák ellen” című országos kezdeményezéshez ebben az évben is csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga Berettyóújfalui Alapszervezete.

A Makk Kálmán Moziban ezúttal is előadásokat hallgathattak és a már hagyományos rózsaszín léggömbös sétán vehettek részt.

A daganatos megbetegedés műtéti megoldásairól, illetve a későn felismert elváltozásokról Dr. Kóti Csaba sebész főorvos beszélt fényképekkel illusztrált előadásában. A radiológiai osztály vezetője Dr. Simon Éva a kórházban meglévő diagnosztikai lehetőségekről szólt, kiemelve azok fontos szerepét a korai felismerésben.

Az ehhez hasonló rendezvényeken azon túl, hogy sok hasznos információhoz juthatnak az érintettek, vagy családtagjaik, a figyelemfelkeltésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ezt Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke mondta az esemény kapcsán. Valamennyi előadó a rendszeres önvizsgálat jelentőségére hívta fel a figyelmet. Ezen túl pedig a rendszeres, egy, kétévente szükséges műszeres vizsgálaton való részvétel jelentőségét is kiemelték.

Az összefogás célja a társadalom figyelmét a mellrák elleni védekezés, azaz a megelőzés jelentőségére irányítani: arra, hogy az idejében felismert mellrákos megbetegedések nagy százalékban gyógyíthatók, de ehhez rendszeres szűrésre és önvizsgálatra van szükség. Elhangzott, ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül legnagyobb arányban a mellrák sújtja.

A délután szakmai előadásait a Berettyóparti Seniorok táncai és Törő Ferenc zongorajátéka színesítette. A rendezvényt hagyományosan a főtérig tartó, a mellrák elleni harcot szimbolizáló rózsaszín léggömbös séta zárta.

 

K.Zs.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap