A szabadság és a rend ünnepe

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanegyedik és a rendszerváltást jelentő 1989. október 23. huszonnyolcadik évfordulóján a szokott keretek között tekintettek vissza a berettyóújfaluiak a XX. századi magyar történelem két jelentős sorsfordulójára.

A református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten Szabóné Nagy Andrea lelkipásztor kiemelt az emlékezés és visszatekintés fontosságát, mely a példák megtalálását, a példákból való tapasztalatszerzést és jövőbelátást szolgálja. Isten kegyelméből Magyarországnak eddig megadatott, hogy – bár több sorscsapást is el kellett viselnie – mégis fennmaradhatott, államalkotó nemzetként ma is erős. Ebben fontos szerep jut az ünnepi alkalmaknak, melyeket jó így elcsendesedve, az igére figyelve, a tanítást követve kezdeni. Az elődök példaadására úgy emlékezhetünk méltón, ha az idő országútján haladva az idő Urát követjük. Kiemelte, hogy sok évtized hallgatás és elhallgattatás után ma már szabadon szólhatunk az események valódi részleteiről és jelentőségéről. Mindenek előtt azonban azt kell szem előtt tartanunk, hogy – amint Pál apostolt idézte –„ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”.

A kellemetlen időjárási körülmények miatt a megemlékezés a Fráter László-teremben folytatódott, ahol elsőként Muraközi István polgármester mondott ünnepi beszédet. A mártír miniszterelnök, Nagy Imre alakját idézve emelte ki a közösségért szerepet és tisztséget vállalók mindenkori felelősségét. 1956-ra és 1989-re egyaránt utalva úgy fogalmazott, hogy október 23-a demokrácia, az önrendelkezés, a megvalósult népképviselet ünnepnapja: „1956 pedig a szabadság szinonimája. A szabad gondolaté, a szabad elhatározásé, a szabad tetteké. A szabad elhatározás emblematikus alakja pedig Nagy Imre miniszterelnök, aki végül életével fizetett azért, amit gondolt, amit mondott, és amit tett. A forradalom általa is említett vívmányai a megtorlás idején sem váltak semmissé, hanem meghúzódva, folyamatosan érlelődve, 1989-ben törtek a felszínre. Békés, de határozott átmenetet jelentve két rendszer, két világrend között.” Felhívta a figyelmet az 1956 után kialakított politikai rendszer kétarcúságára, kétszínűségére. A véres megtorlás és a folyamatos történelemhamisítás útján járó kádári rezsim igyekezett magáról a bölcs és igazságos vezetők képét kialakítani. Végül mégis összeomlás és rendszerváltás következett. Ahogy a polgármester fogalmazott: „Ez történik, amikor az ember nem követi – az egyébként maga által is megalkotott és elfogadott – szabályokat, hanem megpróbál futni előlük, lavírozni közöttük. Ez történik, amikor hiányzik a rend.” 1989. október 23-án megtörtént, amire sok ’56-os forradalmár, szabadságharcos, szorgalmasan és hittel dolgozó magyar ember vágyott. Megnyílt a gondolat, a szólás, a véleménynyilvánítás szabadsága. A valódi választás lehetősége. Mindez pedig itthon, magunk között, remélve, hogy most már senki sem akar helyettünk gondolkodni, választani és cselekedni. A szónok magyar sajátosságként fogalmazta meg, hogy forradalmaink szabadságharccá nőtték ki magukat. E nélkül ugyanis értelmezhetetlen lett volna a változás. A forradalom mindig valami belső aránytalanság, feszültség szülötte, a szabadságharcot azonban külső betolakodó ellen kell megvívni. Visszatekintve korábbi szabadságküzdelmeinkre kiemelte, hogy „… ezek a próbatételek kellettek ahhoz, hogy ma demokráciában élhessünk. Még ha vannak kívül is és belül is, akik ezt cáfolják. Hol erősebb hanggal, hol rendzavarással, uszítással, hangulatkeltéssel. Ezzel azonban épp saját magukkal kerülnek ellentmondásba. Hisz ha nem lenne demokrácia, akkor mindezt nem tehetnék meg büntetlenül. Szabad a szó, szabad a tett, viszont kölcsönösen jogos elvárás a rend. A józan többség pedig mindig a rendet választja. Ezt választotta 1849 után és ezt választotta 1956. november 4. után is.” Ebből következik, hogy „az ’56-os forradalmárok valójában Magyarország jövőjéért harcoltak, a maguk jövőjét, és a mi jelenünket építették. Ezért válhattak nemcsak a magyarok, de az egész világ szemében is hősökké.” Ezért kell példájukat alapul venni és követni világszerte, és a szűkebb hazában, a legkisebb közösségi szinten is. Arra figyelmeztetett: „Mindig lesznek, akik önös céljaik érdekében megpróbálnak árnyékot vetíteni sok ember munkájára, mindennapos áldozatvállalására és éket verni közénk. Az ilyen szavakra csak egyféleképpen lehet válaszolni: a jövő építésével, a mindannyiunk javát szolgáló tettekkel” Attól pedig, hogy szabályok között élünk, hogy következetesek és kiszámíthatóak vagyunk, még lehetünk szabadok, még élhetünk demokráciában, és maradhatunk függetlenek. E gondolatot szánta beszéde fő üzenetéül Muraközi István

            ’56-ot idéző versekkel, zenés és prózai darabokkal tarkított műsorukkal Bakota Árpád, Dánielfy Zsolt és Papp István színművészek tették bensőségessé az ünnepi délelőttöt, melyhez a hagyományoknak megfelelően hozzájárult az idén már 50 esztendős Ifjúsági Fúvószenekar játéka. A Szózat eléneklése után az ő kíséretükkel vonultak le a résztvevők az emlékműhöz, hogy ott elhelyezzék az emlékezés koszorúit és virágait.

 

–i –n

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap