Megyei közfoglalkoztatási kiállítás

38 település, 5 szociális szövetkezet mutatta meg az általuk készített termékeket, portékákat...

38 település, 5 szociális szövetkezet mutatta meg az általuk készített termékeket, portékákat a "Helyi Értékek Startja" a Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezésében megrendezett Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon a Szent István téren.

 


A szeptember 8-i rendezvény ünnepélyes megnyitóján a térség országgyűlési képviselője, városunk polgármestere és a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője mellett Réthy Pál a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási főosztályának vezetője is köszöntötte a résztvevőket.  A térség számára nagyon fontos a mai nappal is bizonyítottan sikeres közfoglalkoztatási program. Többek között erről is beszélt dr. Vitányi István országgyűlési képviselő.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő szerint a közfoglalkoztatás legnagyobb jelentősége, hogy munkahelyeket teremt.  – A közfoglalkoztatási programok egyfajta előiskolák az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez. Jótékonyan formálja az emberek tudatát és érezhetően javultak a bűnözési statisztikák  – mondta a képviselő. Mint fogalmazott, fontos cél visszavezetni az embereket a versenyszférába, illetve csökkenteni a kialakult munkaerőhiányt a közfoglalkoztatottak továbbképzésével. Ez a mai rendezvény pedig – folytatta – csattanós válasz lehet azoknak, akik kétségbe vonták a közmunka hasznosságát vagy létjogosultságát.

A megyei közfoglalkoztatási adatokat áttekintve Pálfi Anikó, a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője azt mondta, 19 ezer fő vesz részt ebben a programban, 79 településen tízezer közfoglalkoztatott dolgozik. A mostani alkalom pedig kiváló lehetőség arra, hogy az értékteremtő közfoglalkoztatási programokban készített kézzelfogható termékeket bemutatassák és népszerűsítsék. A járáshoz tartozó 25 település közül 24-en alkalmaznak közfoglalkoztatottat, 83 programban összesen 1897 főt- mondta a hivatalvezető.

Muraközi István köszöntőjében úgy fogalmazott: a Szent István tér egy olyan seregszemlének a helyszíne, ahol a közfoglalkoztatás értékeit, a dolgos hétköznapok eredményeit lehet megtekinteni. - Mára elmondhatjuk, hogy egy település életében a közfoglalkoztatottak megkerülhetetlen szereplői a mindennapi életünknek.  Ez a kiállítás sem jöhetett volna létre az ő munkájuk nélkül, de ez más városi rendezvényekre is igaz. A közfoglalkoztatás azt jelenti, hogy vidéken érdemes élni, a települések önfenntartásának, megmaradásának záloga – mondta a polgármester.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának vezetője hangsúlyozta: a hét évvel ezelőtt indult új programmal létrehozott rendszer átmeneti lehetőség, illetve a munkára való szocializálásban is jelentős szerepe van. A tendencia is ez: 36 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma, ők a gazdasági szférában találtak munkára. Úgy fogalmazott, a kormány célja a közfoglalkoztatással az, hogy értékteremtő munkát adjon az embereknek, de mielőbb kerüljenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra. 2011-ben a közfoglalkoztatottak létszáma 76 ezer volt, 2016-ban volt a csúcson 223 ezer fővel, idén pedig ez a szám 187 ezerre csökkent. Ennek hátterében a kormány munkahelyteremtése, és a munkaerő-piaci intézkedései állnak. Az idén kiírt Fókusz programnak az a célja, hogy a kiemelten hátrányos helyzetű járásokban új, fenntartható munkahelyeket hozzanak létre a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával.

A nap folyamán a majdcsak félszáz faházban bemutatott helyi értékeken túl a színpad is a térség kulturális csoportjainak adott lehetőséget műsorszámaik bemutatására. Néptánc, népzene, moderntánc, szóló és csoportos énekek, hagyományőrző egyesületek műsorszámai tették teljessé a megyei közfoglalkoztatási kiállítást. A nap a finom és jellegzetes helyi ízek és szakácsok alkotási nélkül nem lett volna teljes, tehát főzőverseny is volt. A 11 csapat közül a zsűri a szerepi struccpörköltet ítélte a legjobbnak.

Ezen a napon a nagyhegyesi levendulás tárgyaktól a nagyrábéi papírfonáson át a magyarhomorogi zakuszkáig vagy a furtai hímzésig szinte mindent megismerhettek az érdeklődők, ami megyénkben a helyi közmunka programban több ezer szorgos kéz által előállított érték. Lehetőség nyílt a közfoglalkoztatásban megtermelt zöldségfélék, gyümölcsök, és az ezekből készült termékek megkóstolására is. A látogatók megtekinthették a helyi sajátosságokra épülő programokban készített dísztárgyakat, padokat, virágtartókat, cirokseprűket, száraztésztákat, teasüteményeket.

K.Zs.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap