Oldal nyomtatása

Energiatakarékossági intézkedések a téli hónapokra

Több energiatakarékossági intézkedést is bevezet az önkormányzat az emelkedő rezsi árak okán. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be Muraközi István. Az intézkedési tervet a szeptember 29-i képviselő-testületi ülésén fogadták el a képviselők.

Mind a villamos energia, mind a földgáz és a távhő ára is olyan mértékben emelkedik, hogy mindenképpen szükséges a következő fűtési szezonra vonatkozó intézkedési terv végrehajtása – hangsúlyozta Berettyóújfalu polgármestere. Hozzátette, fontos leszögezni, hogy az önkormányzat semmilyen mértékben nem előidézője ennek a helyzetnek, hanem kizárólag elszenvedője. Muraközi István a sajtótájékoztatón elmondta, az energiaárak emelkedése városunknak 2022-ben 50 millió Ft-os, 2023-ra vonatkozólag közel 500 millió Ft-os többletkiadást eredményez. Hozzátette, elsődleges cél az önkormányzati dolgozók megtartása, valamint a törvényben foglalt kötelező önkormányzati feladatok biztosítása. Látni kell, hogy a változatlan bevételi oldallal szemben egy jelentősen megnövekvő kiadási oldal áll, ezen javaslatok a dologi kiadások csökkentését célozzák. Már látható, hogy a földgáz ára közel hatszorosára, a villamos energia közel hétszeresére, a távhő közel tizenötszörösére emelkedik. Berettyóújfalu Város Önkormányzata az előterjesztéshez kapcsolódó intézkedési tervet hosszasan tárgyalta. Fontos hangsúlyozni, hogy a képviselő-testület a kérdést kizárólag szakmai alapon, a politikai vitákat mellőzve, tartózkodás és ellenszavazat nélkül egyhangúlag fogadta el. Az intézkedési csomag ismertetésekor a polgármester elmondta, azok – eltérő rendelkezés hiányában – 2022. október 15-től 2023. április 15-ig alkalmazandók. Az intézkedési terv pontjai nem érintik a Vass Jenő Óvoda és Bölcsődét és tagintézményeit, továbbá a BERÉPO Nonprofit Kft. által működtetett bentlakásos szociális intézményeket – emelte ki Muraközi István.

 

  1. A Herpály-Team Kft. mint távhőszolgáltató az alábbi intézmények vonatkozásában 20%-kal csökkenti az előző fűtési időszakban szolgáltatott hőmennyiséget:
    Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal, Nadányi Zoltán Művelődési Ház.

A Kabos Endre Városi Sportcsarnokban maximum 15 Celsius fok lehet.
A Bihari Múzeumban és Sinka István Városi Könyvtárban a részleges, csökkentett időtartamú nyitvatartás és a zárvatartás ideje alatt a műtárgyvédelem és a tárgyi állományvédelem követelményeinek megfelelő minimális hőmérséklet biztosításához szükséges hőmennyiséget kell szolgáltatnia a távhőszolgáltatónak.

 

  1. A Kossuth utca 6. szám alatti Fráter László terem távhőszolgáltatása tekintetében a fűtőtestek leszabályozásra kerülnek a lehető legkevesebb hőmennyiség felhasználása érdekében.

 

  1. A Kabos Endre Városi Sportcsarnok rendezvényhelyszínként történő bérlése esetén a bérlő köteles megfizetni a megemelkedett energiaköltségek alapján kiszámított rezsióradíjat.

 

  1. A Berettyó Kulturális Központ titkárságának munkatársai a Nadányi Zoltán Művelődési Házban fogják végezni a munkájukat.
  2. október 15-től a Sinka István Városi Könyvtár és a Bihari Múzeum Kálvin tér 1. szám alatti telephelyei részlegesen, csökkentett időtartamban lesznek látogathatók minimális munkavállalói benntartózkodás mellett. 2022. december 1-től pedig a tényleges fűtési időszak végéig zárva tartanak.

A Zsinagóga Kultúrtér, a Rendezvényház és a Makk Kálmán Mozi teljes mértékben szünetelteti szolgáltatásait.

 

  1. A Berettyószentmártonban a postával közös épületben lévő, gázfűtéses Információs Pont (Netkuckó) átmenetileg szünetelteti tevékenységét.

 

  1. Kötelező önkormányzati feladatként a közvilágítás továbbra is biztosított, és a közútkezelő fenntartásában lévő főútvonalakat érintő korlátozás nem is rendelhető el.
    Azonban a helyi önkormányzat kezelésében lévő közutak melletti lámpatesteket illetően meg kell vizsgálni a közvilágítás időtartamának 22:00-05:00 óra közötti szüneteltetésének lehetőségét, és amennyiben jogszabályi és műszaki szempontból lehetőség van rá,
    október 15-től 22:00-05:00 óra közötti időtartamban lekapcsolásra kerül a közvilágítás.

 

  1. A közvilágítástól független esti díszkivilágítások kikapcsolásra kerülnek (Polgármesteri Hivatalon lévő dombormű, Bihari Múzeum, Református templom, Turul szobor, zsinagóga kivilágítása), az idei évben karácsonyi díszkivilágítás nem lesz.

A térvilágítások (Szent István tér, Szentmárton tér, Csónakázó tó, Kossuth utca 6. melletti parkoló) tekintetében megvizsgálásra kerül, hogy kikapcsolásuk esetén, a környéken működő közvilágítási lámpák mennyire világítják be a tereket, és ennek függvényében
vagy időben korlátozva 22.00 óráig lesznek bekapcsolva, vagy pedig teljesen kikapcsolásra kerülnek.

 

  1. A Széchenyi utca 67. szám alatti „közfoglalkoztatotti bázis” (ahol reggelente a közfoglalkoztatottak felveszik a munkát, délután pedig leadják) fűtése és villamosenergia-ellátása kikapcsolásra kerül, a közfoglalkoztatottak a város egyéb intézményeibe (Polgármesteri Hivatal, BSZSZK, Művelődési Ház) bemehetnek napközben.

 

  1. A József Attila utca 15. szám alatti (volt vízmű) épület földszintjén lévő irodák november 30-tól kiürülnek (a Bihari Gyerekesély Iroda befejezi tevékenységét), ezek egyelőre lezárásra kerülnek, az energiaellátás kikapcsolásra kerül.

 

  1. A Kőrös utca 10. szám alatti térkőgyártó üzemünket bezárjuk, energiaellátása kikapcsolásra kerül.

 

  1. Az önkormányzati gépjárművek üzemanyagfelhasználását 40 %-kal csökkenteni kell.

 

  1. A Millennium úton és a Mártírok útján lévő elektromos gépkocsitöltők üzemeltetésének végleges átadása céljából az Önkormányzat keresse meg az MVM Mobiliti Kft-t, mely országos e-töltő infrastruktúrával rendelkezik.

 

  1. A Bihari Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Berettyóújfalui Idősek Klubja (Puskin u. 48.) és a Berettyóújfalui Fogyatékos személyek Nappali Intézménye (Orbán Balázs tér 10.) továbbra is működni fog, azonban az Idősek Klubja esetében a kinti hőmérséklet függvényében a legkésőbbi időpontban lesz bekapcsolva a gázfűtés, a fűtött terület nagysága lecsökkentésre kerül, kizárólag az első nagyobb közösségi terem lesz felfűtve. Az Orbán Balázs tér 10. szám alatt is csökken a fűtött terület nagysága, kizárólag a nagyobb foglalkoztató terem lesz felfűtve.

 

  1. A Herpály-Team Kft. és a BERÉPO Nonprofit Kft. saját hatáskörében hoz energiatakarékossági intézkedéseket.

 

A sajtótájékoztató végén a polgármester elmondta, a jelenleg bevezetett intézkedési csomag várhatóan nem fogja fedezni a jövő évi teljes energiaár növekedés költségeit. A következő évi költségvetést februárban fogadja el a képviselő-testület, akkor lehet újra áttekinteni, milyen további intézkedéseket kell megvalósítani.