Oldal nyomtatása

Közel 9 millió forintból újul meg a Parola Pinceklub

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös pályázatának köszönhetően 8 millió 900 ezer forintból újul meg a Parola Pinceklub.

A művelődési ház egykori szenes pincéjében található klub 80 fő befogadására képes könnyűzenei koncerteknek ad helyet. A Parola Pinceklub több mint negyven éve biztosít helyszínt a helyi, illetve a régióban működő amatőr és lassan profivá váló könnyűzenei együtteseknek próbáikhoz, valamint fellépéseikhez. Emellett a Parola Egyesület rendszeresen szervez könnyűzenei rendezvényeket és koncerteket a klubban, ami legutóbb hat évvel ezelőtt esett át egy minimális külső felújításon, de most – a pályázatnak köszönhetően – belül is meg tud szépülni. – Az épületeinkben ősz elején elvégzett villamos berendezések felülvizsgálata során derült ki, hogy a Parola Pinceklub elektromos hálózata annyira elavult, hogy azt – 2020. december 31-ig – teljes egészében ki kell cserélni – tudtuk meg Lisztes Éva művelődési ház vezetőtől. – Azt még akkor nem tudtuk – folytatta –, honnan fogunk erre anyagi forrást előteremteni, úgyhogy a pályázatot a lehető legjobbkor tették közzé, mert ennek köszönhetően tudjuk elvégezni a felújítást.

A közel 9 millió forintból a pinceklub elektromos hálózatának átfogó fejlesztése mellett lecserélik a belső nyílászárókat, biztonsági kamerarendszert építenek ki, és állványos kézfertőtlenítő adagolókat szereznek be. Ezenkívül a hangszigetelő paplan és gipszkarton használatával lehetőség nyílik arra, hogy a klub színpadán, valamint a felette található színházteremben egyszerre tudjanak rendezvényt tartani.

A tatarozást követően – a tervek szerint – a Parola Pinceklub több környékbeli fiatalt vonz majd be a programokra.