Megújult köntösben a zsinagóga

Nyár végén megújult köntösében pompázhat a zsinagóga. A beruházás célja, hogy a kívül belül megújuló épület olyan közösségi térként szolgáljon, amely különböző kulturális eseményeknek adhat majd helyet. A felújítási munkálatok már előző évben elkezdődtek, és jelenleg is tartanak.

A berettyóújfalui zsinagógát Blum Amram rabbi építtette 1903-ban egy korábbi zsidó templom helyére. Az ünnepélyes alapkőletételnél egy pergament helyeztek a fundamentumba, amelyre a berettyóújfalui zsidó hitközség történetét írták. Ebben az olvasható, hogy 1757-ben telepedett le városunkban az első zsidó család, az 1900-as évek elejére pedig már a lakosság tíz százalékát tették ki. Nagyban meghatározták településünk mezővárosi arculatát, elsősorban a fő utca üzletei révén. Kiemelkedő volt Zádor Márton divatáru üzlete, továbbá Adler Béla nyomdája. A zsidó lakosság deportálása után nagyon kevesen tértek vissza, így a zsinagóga szakrális használata megszűnt, az államosítást követően pedig a vasbolt raktárépületeként funkcionált.

Városunk lakóinak régi vágya válhat valóra a tavalyi évben megkezdődött felújítással, melynek során megújul az évek alatt teljesen leamortizálódott épület. Ez a több mint fél milliárd forintos beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program turisztikai előirányzatából valósul meg egy Zsákával illetve Bakonszeggel közös projekt keretein belül. Az építkezés során a műemléki védettségű zsinagógát eredeti állapotába kívánják helyreállítani, bár az ingatlan továbbra sem fog szakrális funkciót betölteni. Az építkezés az ütemtervnek megfelelően halad, a bontási és vakolási munkálatok befejeződtek, hamarosan pedig megkezdik a belső díszítőfestéseket. A létesítményhez csatlakozik egy egyszerű formavilágú épületszárny, amelyben a szociális blokkokat helyezik el, valamint helyet kap még itt egy kávézó is. A tervek szerint ez egy közösségi, kulturális, multifunkciós épület lesz, ahol állandó és időszakos kiállítások egyaránt várják a látogatókat, de természetesen otthont adhat szakrális eseményeknek is. A nyár végére tervezett megnyitóra olyan kulturális rendezvénnyel készülnek, amely emlékezetessé teszi a régóta várt eseményt.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap