A vártnál is jobban szerepeltek berettyóújfalui karatésok Tokióban

Az idei évben november 9 és 10-én zajlott le Tokióban a négy évente megrendezésre kerülő, súlycsoport nélküli Shinkyokushin Karate Világbajnokság, ahová kevés híján 200  versenyző érkezett a világ minden tájáról.

A verseny sajátossága, hogy a küzdelmek súlycsoportokba sorolás nélkül, férfi és női osztásban bonyolódnak. Magyarországot négy férfi, és egy női versenyző képviselhette az addigi versenyeredményeik alapján, így került  a versenyzők sorába a Derecske Budo Egyesület két versenyzője Dávid András(23), és Dávid Máté(20) is, akik már többször álltak Európa bajnoki dobogón. A két berettyóújfalui fiú egyébként  „főállásban” a Debreceni Egyetem vegyész és informatikus hallgatója.

A feszített menetrendet követő kétnapos világbajnokság első napján a magyarok közül András lépett először a tatamira  egy igen felkészült japán versenyzővel szemben, akit egy komoly, három menetig tartó küzdelemben sikerült felőrölnie, és  ezzel bejutott a legjobb 64 közé.

 Testvére, Máté első ellenfele egy görög nehézsúlyú versenyző volt, akit mindössze két perc  alatt egyhangú bírói döntéssel küldött az öltözőbe. De nem tudott túl sokáig örvendezni  a győzelmének, hiszen a következő ellenfeléül Japán 2019-es nehézsúlyú bajnokát kapta.  

A mindössze 20 éves Máté egy  kitűnően felépített taktikát követve, mentálisan mindvégig  döbbenetesen stabilan tartotta a sokkal rutinosabb, és tapasztaltabb versenyzőt, majd végül a hosszabbításban - köszönhetően javarészt a kivételes állóképességének - teljesen elbizonytalanította ellenfelét, így egyhangú bírói döntéssel, a nap meglepetéseként jutott be a legjobb 32 versenyző közé. Az első nap izgalmai azonban még nem értek véget,  Andrásért izgulhatott tovább a kicsi, de annál lelkesebb magyar szurkolótábor. Az ő következő ellenfele egy svájci versenyző volt, akit meggyőző fölénnyel búcsúztatott, így a testvérpár az első nap végén már a világ legjobb 32-je között várta a másnapot.

A második versenynap nehezebben indult a fiúknak, hiszen nem csak az ellenfelekkel, hanem az előző napon összeszedett sérüléseikkel és zúzódásokkal is meg kellett küzdeniük.  Máté a többszörös litván nehézsúlyú Európa bajnokkal került szembe, aki a hosszabbításban érvényesíteni tudta jóval nagyobb rutinját és az erősebb fizikumát, így a magyar versenyző számára véget ért a verseny. András a hazaiak középsúlyú favoritját kapta, aki rendkívül nagy iramot diktálva kezdte a mérkőzést, amelyet a végéig tartani is tudott, így a bírók a japán versenyzőt juttatták a legjobb 16 közé.

Edzőik – Shihan Pápai Zoltán, és Sensei Pápai Gábor – szerint Máté és András teljesítménye nagyon figyelemreméltó volt ezen a világbajnokságon, és további nagy reményekre jogosít, hiszen a fiúk még nagyon fiatal versenyzőnek számítanak a nemzetközi mezőnyben. Az edzők és a versenyzők ezúton is szeretnének köszönetet mondani támogatóiknak, edzőtársaiknak és szurkolóiknak.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap