Csordás Rebeka lett a liget legszebbje

Augusztus talán legmelegebb vasárnapján újra megrendezték a Liget Szépe versenyt a berettyóújfalui strandon, bár a hőség itt talán elviselhető volt. Délelőtt a legkisebbeket Gyuri Bohóc és a Vidám Manók Együttes szórakoztatta.

Délben sörtartó versenyen az erősebbek próbálhatták ki magukat. A nyári meleget a debreceni Amira Art Studio hastáncosai fokozták tovább, táncukkal elvarázsolták a közönséget. A délutánt Rostás Szabika indította. A mulatós buli után már a legszebbeké volt a főszerep a színpadon. Három fordulóban, utcai viseletben, fürdőruhában és alkalmi öltözetben mutatkoztak be a Liget Szépe döntős lányai a zsűrinek és a többezres közönségnek. Közben Liszter Sándor -mint minden Liget Szépe rendezvényen- énekelt a színpadon. A döntő nagy pillanatai előtt a strandolók aqua zumbázhattak is Szurmai Tamással. A héttagú zsűri döntése alapján a korona idén a 22 éves nyíracsádi fogász asszisztens, Csordás Rebeka fejére került fel. Első udvarhölgye Puskás Orsolya, második udvarhölgye pedig Rácz Renáta Tünde lett. A közönség elismerő díját idén Nagy Veronika kapta. A Liget Szépe idén is zenei előadóval zárult, ezúttal Peter Sramek énekelt a nagyérdeműnek.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap