Az éjszaka, ami más, mint a többi

Zene nélkül mit érek én?” Ez volt a mottója az idei múzeumi eseménynek, ahol a látogatók interaktívan is bekapcsolódhattak egy sokféle zenei élményt kínáló tematikus programsorozatba.

Szent Iván-éj előtt egy nappal, június 22-én a Múzeumok Éjszakája berettyóújfalui programjait egy villámcsődület indította: a Bajnóca Néptáncegyüttes egy, az alkalomra készült produkciót adott elő a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekarral közösen, megadva ezzel az est alaphangulatát. A tér tele volt zenével: két színpadon, több mint tizenöt programban szólalt meg a közönség szórakoztatására valamilyen hangszer vagy zenei produkció. A múzeum előtti színpadon elsőként az 1974-ben alakult Kódex zenekar adott félórás koncertet. Tóth Tamás dobművész zenei kurzusára is sokan voltak kíváncsiak. Igazi zenei kavalkáddal találkozhattak az éjszakai múzeumlátogatásra érkezők, hiszen a zenekari, vagy hangszeres bemutatóktól kezdve a népzenén át a citeráig szóltak a dallamok. A Kacor Citeraegyüttes négy évvel ezelőtti megalakulása óta több mint 100 fellépésen szerepelt már. A zenés estre negyedórás somogyi, nyíradonyi, és bihari dalcsokorból álló repertoárt hoztak. A BuRock színpadtól néhány lépésnyire lévő múzeum udvaron a nótáskapitány emlékére Fráter Lóránd nóták elevenedtek meg zongorakísérettel, csángó népi hangszerek szólaltak meg a Sugalló zenekartól. A zeneiskola növendékeitől pedig kamara produkciókat is hallhatott a közönség. Próza is volt, kiegészítendő a zenei élményt: a „régi csibészek” a 60-as 70-es évek zenei világáról beszélgettek, de lírikus hangvételben, verses formában dalszövegeket is előadtak a színpadon, a Sinka István Városi Könyvtárban pedig kvízjáték is volt. Az éjszakába nyúló estet a Tomcats Zenekar kezdte meg koncertjével. A Múzeumok Éjszakája egyik meglepetése az egy éve alakult Atom zenekar volt. A fiúk első, lemezbemutató, debütáló koncertjüket erre az alkalomra időzítették.  A Bihari Múzeum körül árusok, a 10 éves Bajnóca Néptánc Egyesület, a Bihari Népművészeti Egyesület, a Bodorka NépmesePont, a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar és Kamaracsoport bemutatkozó standja is várta a közönséget. Az éjszaka fő mottója Berettyóújfaluban újra bebizonyosodott: ez az éjszkája más, mint a többi.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap