Negyedévszázados jubileum és egy rallye képei a falakon

Fotókiállításon mutatja be Rékasi Attila a 2009-ben Berettyóújfaluban rendezett Tereprallyról készült fotósorozatát. A derecskei fotóművész 1994-ben kezdte alkotómunkáját, számos fotópályázaton sikerrel szerepelt, és különdíjakban is részesült.

Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, alapítója a Hajdú-Bihar Megyei Fiatal Alkotók Közösségének, művészeti vezetője volt a Derecskei Oázis Ifjúsági Galériának, a kilencvenes évek végéig pedig a Derecskei Hírek fotóriportereként is tevékenykedett. Műveit külföldi kiállításokon is bemutatta már, Romániában, Kínában és Japánban is volt egyéni tárlata. Fotósorozataiból összeállított képeit Magyarországon számos alkalommal láthatta már nagyközönség, úgy egyénileg, mint társas kiállítóként. A „Tereprallye képekben” című kiállítás képein megjelennek terepautók, quadok, a rajt, a mezőny, és az akkori egyik legismertebb versenyautós, Palik László portréi is. A tárlatot Kogyilla Zsolt újságíró, a Berettyó Kulturális Központ Médiacsoportjának vezetője nyitotta meg. „A fotós akkor dolgozott jól, ha a befogadóban a fotós által kiemelt és szemléltetett részletekkel kerek egésszé válik az esemény, ugyanakkor a fókusz megmarad a hangsúlyos elemeken is.”  - fogalmazott. Kogyilla Zsolt a fotóművész életrajzi állomásainak felelevenítése után arról is beszélt: a digitalizálással elérhetőbbé vált a fényképezés bárki számára, a Gutenberg-galaxis után újra a képírásé a főszerep. Ma már nem leírunk valamit, ami a környezetünkben van, hanem készítünk róla egy-két képet. „Jókai az Aranyemberben öt oldalon keresztül írja le a Vaskaput, ma néhány fotó a helyszínről és elképzelhető azonnal. Ugyanakkor szükség van olyan művészekre, fotográfusokra akiknek hivatása az, hogy ne csak egy jó pillanatképet készítsenek a mai divatos fekete-fehér effekttel.” Németh György szegedi fotóművész szavait idézve azt mondta: "A jó fotó egyben jó választást is jelent. A világból választok ki egy kis szegletet, gondolkodom, mit szeretnék láttatni, megmutatni a fotón. A jó kép ugyanis éppen erről szól, véleményt közvetít, érzéseket, gondolatokat kelt."

A negyedévszázados alkotói jubileum kapcsán a fotóst Bakó István, Derecske polgármestere is méltatta. „Szerencsések vagyunk, hogy van egy Rékasi Attilánk. A művész munkái fontos kordokumentumok az utókor számára”- fogalmazott. A polgármester említést tett arról a három derecskei gyűjteményről, amelyben a művész fotói is szerepelnek. A 25 éves munkásságot ünneplő tárlatnyitón Tóth Bertalan gitárművész zenélt. A Mozi Galéria legújabb fotókiállítását május 17-ig lehet megtekinteni.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap