Oldal nyomtatása

Báloztak a város iskoláiban

A 2019-es farsangi szezon sem telhetett el bálok nélkül Berettyóújfaluban. A város iskoláinak báli élménybeszámolóit gyűjtöttük egy csokorba. A választék bőséges volt, idén is mindenki talált magának helyet a táncra, mulatozásra.

A Diószegi Refi indította a bálok sorát

Február 16-án a báli szezont a Diószegi Református Általános Iskola nyitotta. Az intézmény immár nyolcadjára rendezte meg a Bihari Református Bált a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. A bál évről-évre növekvő érdeklődés mellett zajlik. Idén mintegy félezren mulattak együtt. A hagyományokhoz híven az esten László Vilmos Csongor igazgató köszöntötte a bálozókat. Derencsényi István főjegyző és Muraközi István polgármester is üdvözölte a megjelenteket. Az est vendégei Papp Balázs és a Komádi Mazsorett csoport voltak. A gyerekek is készültek előadással, a Kacor citera csoport népdalcsokrot játszott, a Tekergők és Borbolya néptánccsoport pedig táncelőadást mutatott be. A program örömzenéléssel folytatódott, a gyerekek kórusa ABBA egyveleget énekelt, gitárkísérettel. Zárásként a Baraboly néptáncegyüttes mutatta be új magyarbődi koreográfiáját, megteremtve ezzel az igazi báli hangulatot. A gasztronómia kedvelőinek a Móló étterem által készített vacsora igazi élményt jelentett, a sütemények, desszertek változatosságát pedig a csoki szökőkút gazdagította. A reggelig tartó mulatságban a talpalávalót, mint évek óta mindig, idén is a Bokor Band húzta.  A szervezők minden támogatónak ezúton is megköszönik a részvételt és a segítséget.

Az Arany Bált idén a 11. a osztály szervezte

Március 1-én rendezték meg az Arany Bált, melyet idén a 11. a osztály szervezett és a több mint 3 hónapos munka eredményeként le is bonyolított. Az osztály tanulói nagy lelkesedéssel és örömmel végezték feladataikat, osztályfőnökük Zángóné Tóth Zsuzsanna segítségével. Az idei bál tematikáját a világvárosok építették fel, a díszlet is ehhez készült. A nagyméretű épületképeket Juhász Attila, a debreceni Róna Marketing Kft. munkatársa készítette. A rendezvény megnyitását követően a szentpéterszegi Rozmaring Néptánccsoport alapozta meg a jó hangulatot, majd Gyöngyi Marietta énekelt, Szémán Sándor pedig gitáron kísérte. Az esten felléptek a biharkeresztesi és a berettyóújfalui Piruett Tánccsoport tagjai és az Igazgyöngy Alapítvány hastáncosai is. Az előzetesen meghirdetett fotópályázatra érkezett fényképek kivetítése és jutalmazása után ízletes vacsorát szolgáltak fel, amelyet iskola konyhásai készítettek. A bál meglepetés vendége  Kmecz Anna volt. Az énekes táncra is invitálta a bálozókat. A felajánlásokból érkezett tombolanyereményeket nagy izgalommal vették át a nyertesek. Az est zenei repertoárját Bíró Levente (Mr. Judge) állította össze. Az intézmény köszöni a segítőkész, támogató szülők és tanárok segítségét.

 

Önfeledt mulatság, egész estés tánc a József Attila bálon

 

A bálok sorában március 9-én a József Attila Általános Iskola következett. Az esemény fővédnöke Muraközi István polgármester nyitotta a József Attila bált. A műsorok sorát az Ifjúsági Fúvószenekar előadása indította. Az intézmény diákjai is megcsillogtathatták tehetségüket, tánccal és énekkari fellépéssel készültek. Tornyi Teodóra egykori József Attilás diák magas színvonalú opera énekével kápráztatta el a közönséget. A műsorokat a nevelőtestület meglepetés tánca zárta. A tökéletes este, tökéletes vacsorát is tartogatott, melyet a Hefty Kft. készített. A talpalávalót a Rulett Show Band húzta. A szép és mulatozással teli est bevételét az intézmény alapítványa a diákok támogatására, elismerésére kívánja fordítani. Az iskola köszönetét fejezi ki a támogatóknak.

 

„Felnőtt” a Rákóczi bál

 

A Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a megszokott hagyományokat követve március 30-án rendezte meg a 18. Rákóczi bált. A százharminc fős bálon az évről évre visszatérő baráti – szülői közösség tagjai igazi meglepetéssel készültek. Jelmezbe öltözve érkeztek, ezzel is hozzájárulva az egész estre jellemző vidám, jó hangulathoz, a felhőtlen szórakozáshoz. A kellemes tavaszi időben érkező vendégeket az erre az alkalomra eredeti funkcióját vesztett, bálteremmé varázsolt aulát és tornatermet Szító Márta öltöztette díszbe.  Az ízletes és bőséges vacsoráról az 1. Sz. Kisvendéglő, az éjféli töltött káposztáról pedig az intézmény mesterszakácsa, Kádár József gondoskodott. A tánchoz szolgáló zenei alapot Rácz István biztosította. A köszöntő italok elfogyasztását követően, Ráczné Vetési Enikő intézményvezető üdvözölte a vendégeket, Muraközi István polgármester pedig megnyitotta a rendezvényt.  A bálozó közönség szórakozását most is színvonalas műsor kísérte. A jó hangulatot a Berettyó-parti Seniorok Tánccsoport fellépése alapozta meg, majd a – már állandó fellépőnek számító – Peszterce szabadidő néptáncegyüttes Szilágysági táncok című produkciójának tapsolhatott a közönség. Az iskola tanulói is színpadra álltak, Török Laura éneke és Gál Petra erre koreografált akrobatikus tánca hatalmas sikert aratott. Az esten Németh Marietta is énekelt, a műsorszámokat pedig az elmaradhatatlan várva- várt tanári produkció zárta. Az alkalmi tánckar a Dirty Dancing című film betétdalára koreografált táncot mutatott be. Az előadást Kártikné Prágay Zsuzsanna koreografálta. A szórakozás közben tombolasorsolás is volt, amelyre rengeteg felajánlás érkezett. A fődíj ezúttal egy gyulai, valamint egy demjéni wellness-hétvége volt. A legkitartóbb bálozók hajnalig táncoltak. Az iskola köszöni a támogatásokat és a segítségeket mindazoknak, akik hozzájárultak a 2019-es Rákóczi bál sikeréhez.