Oldal nyomtatása

Csúcshódítás majd napfelkelte a Kilimandzsárón

Három nem mindennapi kalandtúra, a „HAKUNA MATATA” érzés, a nehézségek leküzdése, kihívások és veszélyekkel teli célpontok. Pethő Sebastian március másodikán a Bella Costa étteremben mesélt legutóbbi, Afrikai, Tanzániai élményeiről.

A majd 6000 méteres Kilimandzsáró csúcsának meghódításáig azonban hosszú az út.  Sebastian afrikai túráját már két kaland is megelőzte, ezekről is mesélt. A berettyóújfalui kalandtúrázó saját bevallása szerint szereti az extrém sportokat, a nem mindennapi kihívásokat. Feltöltik, kikapcsolják a túrák során szerzett élmények. A megszállott túrázó egy összeszokott csapattal vállalkozik a csúcsok meghódítására, egy erre specializálódott cégen keresztül jut el a kiszemelt helyszínekre. 2017-ben pár hónapos felkészülési tréning után Sebastian kellő energiát érzett magában ahhoz, hogy megmássza Nepálban a Himalája Kala Pattari 5644 méteres csúcsát.  A túrázó mesélt arról is, lelkileg és mentálisan is fel kell készülni egy ilyen feladatra, és még eközben is akadhat olyan akadály, amellyel nem számolnak talán a gyakorlott túrázók sem. Ez egy nehéz kaland volt, sok mély és annál is több felemelő pillanattal - mondta. És hogy mit érez az ember, amikor felér a csúcsra: „az élmény leírhatatlan körülbelül 15-20 percig” – aztán rádöbben a túrázó, hogy még le is kell ereszkednie a hegy ormáról. Feljutni sem egyszerű, hiszen a szintkülönbségek miatt a fizikai leterheltségen túl gyakran fejfájással és oxigénhiánnyal küzdenek, valamint a komfort hiánya az, ami az európai ember számára a legnehezebb kihívás. Sebastian többször érezte a kimerültséget, azonban motiválta az eltervezett cél. A több napos túra éjszakái is igen nehéznek bizonyultak, a páratartalom alacsony, és a vérsűrűsödés megakadályozása érdekében figyelnie kellett a folyadékpótlásra is. A csúcs meghódítása után Katmanduban három pihenőnapot is eltölthettek az expedíció résztvevői, megismerték a környéket, tapasztalatokat, élményeket gyűjtöttek az országban. Az emberek kedvesek és nagyon udvariasak, valamint segítőkészek, hiszen kizárólag a turizmus az, amiből élnek. „Az út után tapasztaltam meg a kontrasztot és azt, hogy mennyire jól élünk itt”- fogalmazott Sebastian. Egy évvel a csúcs megmászása után már Japán meghódítása következett. Mindig vonzotta a technikai fejlettség, a kultúra a harcművészet. Az út során Osakát, Kyotot, Takayamát, a Fujit, Tokyot, Kamakurát, Yokohamát látogatta meg, a városok természeti és épített, valamint vallási kultúráját ismerte meg a két hétig tartó út során. Utazott a 300km/h sebessségű szuper expressz vonattal, felfedezte az ország gasztronómiáját, megkóstolta az igazi sushit. Ha már ott járt, megmászta a Fujit, amely a Himalája expedíció után különösebben nem jelentett nehézséget számára. A legújabb kalandja, melyről már az úti beszámolón mesélt, Afrika volt. Az út természetesen egészen más izgalmakat tartogatott, mint amit várt tőle. Ismét a túraszervező csapattal indult tanzániai kirándulásra. Megérkezésükkor azonban egy színvonal alatti „szállodában” kellett tölteniük az éjszakát. A cél azonban a Kilimandzsáró csúcsának meghódítása volt, ezért rövid gasztronómiai és helyi kitekintést követően a második napon elindult az expedíció. A hegyet körülvevő nemzeti parktól négy napos túra vezetett a célhoz. Az út csodálatos afrikai tájakon, esőerdőn és dzsungelen keresztül vezetett, közben olyan szálláshelyen is alhattak, amelyben egykor Teleki Sámuel gróf magyar felfedező, Afrika-kutató is megszállt. A kalandtúra során fokozottan kellett figyelniük a napvédelemre és a csúcs meghódítása előtt 4600 méterről még „csupán” csodálhatták a Kilimandzsárót, majd az akklimatizálódás okán visszaereszkedtek a táborba. A negyedik napon már csak a cél lebegett a csúcshódítók szeme előtt. Sok órás gyaloglás a laza talajon, mínusz 15 fokos hőmérséklet, oxigénhiány, és a végeredmény: egy csodálatos napfelkelte.  Talán ezek azok a momentumok, amelyek a legkifejezőbben leírják a csúcs meghódítását. Sebastian kitartása meghozta a gyümölcsét: azon kevesek közé tartozik, akik a világ egyik legszebb helyszínén láthatták a napfelkeltét. Az ereszkedés is hosszú időbe telt és nehézségi fokát illetően a Himalája expedícióval össze sem vethető. Szavai szerint  a "Hakuna matata" érzést a Kilimandzsáró csúcsán értette meg: a szabadság és boldogság jellemzi az afrikai emberek mindennapjait. Az afrikai kalandok után természetesen Sebastian már a következő extrém kalandon is gondolkodik, bakancslistáján számos meghódítatlan terület van még.

KHSz.