A jó idő beköszöntével folytatódnak az építkezések

Vásárcsarnok épül a piactéren, bicikli utak kapcsolódnak be a városi közlekedésbe, fecskelakások épülnek, a városháza energetikai felújítása is elkezdődik, valamint a városi parkok és terek is teljesen megújulnak hamarosan Berettyóújfaluban.

 Három projekt kivitelezése jelenleg is, idén pedig összesen hét nagy beruházás zajlik, több mint egymilliárd forint értékben. Az építkezések mindegyike az itt élők kényelmét, mindennapjait, a népesség megtartását és a foglalkoztatottság növelését szolgálják.

 

Szebb lesz a piactér, helyben-helyit

 

Infrastrukturálisan is megújul, valamint új vásárcsarnokkal és pavilonokkal bővül a piac. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 70 millió forintból, több mint 400 négyzetméteres vásárcsarnokot építenek, mellyel a helyi termelőket kívánják segíteni. A város célja közelebb hozni a helyi termelőket, vásárlóikkal. A helyi értékesítés csökkenti a szállítással és csomagolással járó költségeket is. Az átadást követően már egy korszerű, higiénikus kiszolgálóhelyen, akár egész évben árusíthatják portékáikat. A vásárcsarnokban hat üzletrészt alakítanak ki, melyeket helyi termelők bérelhetnek. Az épülethez kisebb tárolók és mosdók is tartoznak. A csarnok tetővel fedett, ezért az időjárás viszontagságaitól is védi az árusokat. A jelenleg zajló infrastrukturális fejlesztések kiegészülnek a már nyertes, a régiók közötti közös román-magyar program keretében elnyert 300 millió forint értékű projekttel: a piactér vízelevezetése, teljes térburkolata és közvilágítása is teljes rekonstrukciót kap, ezzel a vásártér valamennyi eleme évtizedekre megújul és kialakítanak egy képzési helyet a hozzá kapcsolódó vizesblokkal, valamint a piac működéséhez szükséges irodák elhelyezésével.

Folytatódik a városközpont rehabilitáció

A Zöld város projekt a téli leállást követően újraindul. A városi sportcsarnok felújítása már tavaly befejeződött, 2019 őszére pedig a további helyszínek rekonstrukciója és újjáépítései is elkészülnek. Jelenleg két lakótelepen folynak parkosítási munkálatok, valamint a népliget átalakítása zajlik. A csónakázó tó körül futópálya épül, az erdőben pedig egy kosárlabda pálya is helyet kap.

Bicikliutak kapcsolódnak be a városi közlekedésbe

Folytatják a Földesi utcai kerékpárút, Csalogány és Béke utca közötti szakaszát. Új kerékpárút épül a Berettyó laposon, valamint kerékpárút vezet majd a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolától a Rákóczi utcán át a Csendes temetőig.

Energetikai korszerűsítés a városháza épületén

A több mint 130 millió forintból megvalósuló energetikai korszerűsítés (homlokzat és nyílászáró csere) eredményeként a városháza küllemében megújul, és üzemeltetési költségei csökkenek. Az önkormányzat a kivitelezővel már megkötötte a szerződést és még a tavasz első heteiben elkezdődnek a munkálatok. Nem csak kívül, belül is korszerűbb lesz az önkormányzati épület. A városháza dísztermében burkolatot cserélnek, a képviselő-testület munkáját segítő eszközöket vásárolnak, valamint a nagyterem előterét is felújítják. A határon átnyúló program segítségével megvalósuló beruházásnak a városi honlap fejlesztése is része, ezért a közeljövőben egy átláthatóbb, felhasználóbarát berettyoujfalu.hu oldalon is böngészhetünk.

A fecskelakások is elkészülnek

Jól haladnak a hiányszakmákban munkát vállalók támogatását szolgáló lakások építési, felújítási munkái. A kórház területén épülő lakóházak várhatóan már március végére teljesen elkészülnek és további két helyszínen (a Kossuth és Honvéd utcákon) is tavasszal fejeződnek be az átalakítások. Az első „fecskék” július elején, a pályázati elbírálást követően, két éven át ingyen használhatják az ingatlanokat.

KHSz.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap