XXI. Bihari Számadó Napok

A XXI. Bihari Számadó Napok a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Berettyóújfalu Város Önkormányzata által szervezett kétnapos eseményének ebben az évben is a Kabos Endre Városi Sportcsarnok adott otthont.

Az október 12-i megnyitón Bondár Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Berettyóújfalui Szervezetének elnöke elmondta, a Bihari Számadó Napok egy jó lehetőség a bemutatkozásra és az együtt gondolkodásra.

Dr. Vitányi István beszédében kiemelte, az eseményen kiállítók valódi értékeket állítanak elő. – Több funkciója van ennek az eseménynek. Egyrészt közösség összetartó ereje van, másrészt az előadások által szakmai háttere, harmadrészt mindenki bemutathatja azokat a portékákat, amelyeket az előző számadó napok óta előállított. Identitástudatunk fennmaradásának, megőrzésének alapja a hagyományos mesterségek folytatása, itt pedig azzal találkozunk – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Az a vágy, hogy infrastruktúrát kell teremteni ahhoz, hogy befektetők, vállalkozások jöjjenek, megtörtént – kezdte gondolatait Bulcsu László. – A felelősség most már itt van. Ma már nem kérdés az, hogy van egy olyan infrastrukturális háttér – az autópálya ideérkeztével –, aminek a lehetőségével élnünk kell. Meg kell tennünk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy előrébb léphessünk abból a hátrányos helyzetű térség szerepből, ami eddig számunkra mindig egy bélyeg volt. Az autópályával, a hozzá kapcsolódó vállalkozási opciókkal el tudunk érni egy magasabb életszínvonalt, itthon tudjuk tartani fiataljainkat, meg tudnak erősödni vállalataink, önkormányzataink, amennyiben tudunk élni a lehetőségekkel. Rajtunk múlik most már, nem másokon – mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke.

Bulcsu László köszöntőjét követően T. Tóth Tibor gratulációját fejezte ki a 21. alkalommal megrendezett számadó napokat illetően. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja hozzátette: a hatékonyság a legfontosabb kérdés.

Szólláth Tibor amellett, miért van szükség sikeres vállalkozásokra, a térségi seregszemle jelentőségéről is szólt. – Egyrészt szeretné mindenki megmutatni magát, másrészről azt gondolom, kellenek ezek a közösségi együttlétek, amikor egy térség meg tudja azt élni, hogy vannak közös értékek és gyökerek. Örömmel látom, hogy a bihari térségben nagyon jelentős változások vannak, amelyekhez a sikeres vállalkozások is hozzájárulnak, hiszen ők azok, akik a gazdasági motorjai egy-egy településnek vagy térségnek – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke.

Bónácz János is egyetértett azzal, hogy a Bihari Számadó Napok egy megfelelő alkalom a bemutatkozásra. – Ez a két nap plusz lehetőséget biztosít a helyi és környékbeli vállalkozóknak arra, hogy megmutassák cégeiket, termékeiket, és egy kicsit szélesebb körben jussanak a piacra. Testvérvárosaink közül Olaszországból Porcia és Romániából Margitta volt jelen az eseményen – tudtuk meg Berettyóújfalu alpolgármesterétől.

Idén is négy kategóriában adtak át díjakat a számadó napokon. A Nyíri István-díjat – amely a város és a térség gazdaságának egészét szolgáló tevékenység elismerése – ebben az évben Bondár Sándor kapta meg. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját Nagyné Gál Edina Renáta vehette át, aki egy fiatal, helyi vállalkozó. Zöldségtermesztéssel és feldolgozással foglalkozik, az ebből készült termékeket állította ki a rendezvényen. Termékdíj kategóriában harmadik helyen a BSZC Eötvös József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája, másodikon a Bihari Népművészeti Egyesület végzett. Az első helyezett idén Furta Község Önkormányzata lett. A standok elkészítésének igényességét, szépségét is díjazták. A harmadik helyet a Komádiból érkező Gólián Tímea méhész őstermelő szerezte meg. Második helyezett Szatmári Ferenc népi iparművész lett. Az első helyezettnek járó kupát a szentpéterszegi „Szegről-Végről” Zöldség-gyümölcs Feldolgozó Szociális Szövetkezet vehette át.

Középiskolák ebben az évben is megjelentek kínálataikkal. A kétnapos eseményt szakmai előadások és kulturális műsorok is színesítették, a színpadon több mint 13 produkciót láthatott a számadó napok közönsége.

 

Sz.M.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap