Oldal nyomtatása

Újra alkotótábor a városban

Sok év után újra alkotótábornak adott otthont Berettyóújfalu a művelődési ház szervezésében. A Bihari Alkotótelep táborozói a városból és környékéről érkeztek, köztük többen évek óta foglalkoznak képzőművészettel.

Az idei tábor az „Egész életen át tartó tanulás biztosítása a Berettyó Kulturális Központ közreműködésével” című EFOP pályázat támogatásával jött létre. A program célja a régi hagyományok újjáélesztése, célcsoportja a felnőtt lakosság, különösen a köznevelésben részt nem vevők. – Évekkel ezelőtt, közel harminc évig létezett alkotótábor. A kulturális intézménynek mindig célja volt, hogy ezt újjá élessze és most egy pályázat keretében erre két éven keresztül biztos forrás is lesz. A tábor egyik legfontosabb része a közösségépítés, ahol a pályakezdők vagy szakmájukban elmélyülők is útmutatást kaphatnak, és akár egy-két éven belül elsajátíthatják azokat az alapokat, hogy önállóan is kiállíthassanak. Az első két nap az anyaggyűjtésé volt a főszerep, a helyszíneket úgy választottuk meg, hogy legyenek természeti- és történelmi értékek (Berettyó part vasúti hídja, Csonkatorony), valamint a részletekbe is el tudjanak mélyedni a művészek (Szász Tanya). Fontos a település értékeinek megismerése is. A kiegészítő programokkal – Bráda Tibor festőművész kisfilmjének levetítése, felolvasó est Szénási Miklós íróval – pedig azt szerettük volna elérni, hogy a táborozók még többet kapjanak – ismertette Kocsis Csaba népművelő a Bihari Alkotótelep részleteit.

Az alkotókat művészeti vezetőként Potyók Tamás Holló László-díjas festőművész segítette. – Tizennyolcan érkeztek a táborba, mindannyian civil foglalkozással rendelkeznek. Számukra a rajzolás, festés egy folyamatos tevékenység, amivel szeretnek foglalkozni. A téma a helyi értékek, látványosságok megtekintése és megismerése volt. A technikát tekintve egyrészt rajzi lehetőségek – vázlatfüzetbe különböző rajzeszközökkel fekete-fehérben és színesben –, másrészt maga az akrilfestés – mondta el Potyók Tamás, aki agilisnak és céltudatosnak nevezte a művészeket.

Az egyhetes alkotóműhelyt közös kiállítás zárta, ahol Potyók Tamás művészeti vezető és Kocsis Csaba táborvezető foglalta össze az alkotással és intenzív közös élményekkel telt napokat. A tárlaton mindenki meggyőződhetett arról, mennyire hasznos ez az alkotótábor és mennyire tudja közelebb vinni a közönséghez a település értékeit.