Oldal nyomtatása

Elkezdődött a 47-es főút felújítása Berettyóújfaluban

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában két országos útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indult el.

 A felújítási munkák első körében eddig mintegy 140 szakaszra vonatkozóan adott át az elmúlt napokban munkaterületet a társaság a kivitelezőknek, a projektek év végéig ütemezetten, folyamatosan haladnak majd.

Berettyóújfalu belterületén is elkezdődtek a munkálatok. A forgalom egy-egy sávon, zavartalanul halad. Berettyóújfalu belterületén a Magyar Közút tájékoztatása szerint 3350 méter út újul meg 478 millió forintból. A felújítás során kicserélik az elhasználódott, tönkrement szegélyeket és új aszfalt kopóréteget építenek.

A társaság a teljes körű útfelújítások mellett a lokális javítási, vagyis kátyúzási, illetve nagyfelületű burkolatjavítási munkáit is folyamatosan végzi.

A felújítások és javítási munkák idején általában félpályás korlátozásra, így a forgalmasabb szakaszokon torlódásokra is számíthatnak a közlekedők.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be.

 

KHSZ