Oldal nyomtatása

A múlt terveiből a jövő lehetőségei – az önkormányzat 2017. évi tevékenységének értékelése –

Amikor beszámolót készítünk Berettyóújfalu elmúlt évéről, akkor nem elég 2017. január 1-jéig visszatekintenünk.

Ugyanis az, hogy a 2018 a gyarapodás éve lesz városunkban – ahogy év végén már többször megfogalmaztuk –, több éves előkészítő munka, és komoly anyagi ráfordítás eredménye. A Bihari Hírlap olvasóinak a novemberi számhoz mellékelt tájékoztató kiadványban, majd néhány héttel később nyilvános formában, az önkormányzati közmeghallgatáson is beszámoltunk arról, hogy a 2016–17-ben beadott pályázataink mindegyike nyert, – egy kivételével – az összes igényelt összeg megítélt támogatássá érett. Európai Uniós forrásból, a Kormány társfinanszírozásával 18 pályázati program megvalósításához kezdhettünk hozzá, közel 3,966 milliárd forint értékben. Ezek között van, ami már el is készült, épp a legégetőbb problémák egyikét sikerült elhárítani a felnőtt háziorvosi rendelő korszerűsítésével. De már látványosan haladnak a kivitelezők a Radnóti utcai óvodaépülettel is. Mivel azonban még mindig rengeteg a tennivaló, folyamatosan keressük az újabb lehetőségeket. Már idén is döntött a képviselő-testület egy újabb pályázat benyújtásáról: Margitta testvérvárosunkkal az Interreg-programban a piac további infrastrukturális fejlesztésére próbálunk további forrásokat bevonni.

            Évekkel ezelőtt, az állami szerepvállalás erősödésekor sokan tartottak attól, hogy a túlzott centralizáció eredményeként a hozzánk hasonló, határszéli települések hátrányokat szenvedhetnek. Úgy látjuk azonban, hogy a tapasztalatok erre is rácáfoltak. Az új fenntartók tovább fejlesztik köznevelési és szakképző intézményinket. A József Attila Általános Iskolában elkészült a tornaterem-felújítás, és már tanulmányozhatjuk a Széchenyi-tagiskola ingatlanán felépülő új zeneiskola terveit is, amelyben próba- és koncertterem is helyet kap. A Bessenyei György és az Eötvös József Szakgimnáziumok energetikai fejlesztése, épületfelújítása is elkezdődött. A leglátványosabb, a napi ügyintézés szempontjából pedig sokakat érintő eredmény a Járási Hivatal épületének teljes felújítása, ahol a hőszigetelés és homlokzati rekonstrukció mellett új ügyfélterek kerültek kialakításra. A Gróf Tisza István Kórház élenjáró szerepet vállal a városban a megújuló energiaforrások hasznosításában, ezzel is csökkentve működési kiadásait és hirdetve a környezettudatosságot. Ha ehhez hozzávesszük azt az eszközpark-fejlesztést, amely a kórház szomszédságában megépülő új büntetés-végrehajtási egészségügyi központ hozadéka, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelenleg is legnagyobb foglalkoztatónak számító intézmény jövője stabilnak, sőt gyarapodónak tekinthető. Erre vonatkozóan ugyanazok a reményeink, mint az előzőekben sorolt állami beruházásokkal: a vélt hátrányok helyett valódi előnyöket hozhatnak Berettyóújfalunak. Mindehhez pedig nagyban hozzájárulhat a fürdő egészségügyi szempontú fejlesztése, ami a támogatott kezelésektől a wellness-funkciók bővüléséig sok lehetőséget hordoz magában.

            Berettyóújfalu és az egész térség gazdasága szempontjából jelentős, hogy az M3-as autópálya építése hamarosan eléri a város határát, folytatólag pedig az M4-es is elkészül az országhatárig. Erre az infrastrukturális lehetőségre építve növeljük ipari parki kapacitásunkat új telepek építésével és a régiek értékesítésével. Elmondhatjuk, hogy – bár a tavaszra még várni kell egy kicsit – az „első fecske” már le is szállt: egy befektető számára értékesítettük az egyik telephelyet, ahol egy folyamatosan bővülő, fémipari profilú vállalkozás fog hamarosan 15 fő munkavállalóval elindulni. Hogy a hasonló beruházásokat ösztönözzük, további pályázati forrásokat fordítunk egy vállalkozói inkubátorház felújítására, a lakhatást pedig az „Esély Otthon” című program keretében lakásfejlesztéssel, úgynevezett „fecskeház” kialakításával kívánjuk segíteni.

            Ugyancsak több éve tart a foglalkoztatási gondok enyhítése. Mint ismeretes, 2010 decemberében 12%-os volt a városban a munkanélküliség. Ma – azzal együtt, hogy ez 5% közelébe csökkent – párhuzamosan megjelent egy másik probléma, a szakképzett, piacképes munkaerő hiánya. Az önkormányzat – bár a kötelező és önként vállalt feladatain túl közvetlenül nem foglalkoztató – szerepet kell vállaljon ennek az ellentmondásos helyzetnek a megoldásában is. Mintegy koordinátorként kell megkeresnünk a helyi vállalkozásokat. Felmérni, hogy milyen szükségleteik vannak a munkaerő tekintetében, és ezzel kell bejelentkeznünk a szakképző intézményeinkhez, felnőttképzési szervezeteinkhez és akár a munkaügyi központhoz is, hogy a jövőben induló különböző képzésekre, tanfolyamokra járó fiatalok és felnőttek idejében megfelelő gyakorlati képzést, ezáltal pedig valóban piacképes képesítést és tudást szerezhessenek.

            Mindez persze az önkormányzatnak is érdeke, hisz akkor tovább nőhetnének azok a helyi adóbevételek, melyek mára lehetővé teszik, hogy gyarapítsuk a közösségi vagyont, ingatlanokat vásároljunk, meglévőeket felújítsunk, minél rendezettebbé tegyük köztereinket és bővíthessük szolgáltatói tevékenységünket. Ennek volt méltó nyitánya a 2017-es esztendő, amikor is januárban ki tudtuk vezetni a fizetőparkolási rendszert, megújítottuk a Berettyó Kártyát – mely a helyi előnyök mellett már egy hálózat tagjaként az ország más pontjaink is használhat. Az év végére pedig kialakult a helyi autóbuszjárat újbóli beindításának lehetősége. Ez utóbbit szeretnénk hosszú távon és minél hatékonyabban működtetni, ezért a lakosság bevonásával még zajlik a véglegesnek tekinthető menetrend kialakítása.

            A színvonalas napi működés és az előzőekben érintett különböző közfeladatok mellett kiemelt fontosságú a szociális ellátások bővítése, a helyi családok mindennapjainak segítése. A közös felelősségvállalás jegyében hozott a testület olyan családbarát intézkedéseket, melyekről különböző felületeken részletesen is beszámolunk. A bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek egyre nagyobb számban részesülnek az ingyenes étkeztetésben, és ez kiterjed a szünidei időszakokra is. A tavaly októberi döntéssel megemelkedett az első lakáshoz jutók támogatásának összeghatára, sőt a jogosultsági értékhatár is magasabb lett. Idén januárban pedig bevezettük a babaköszöntő, illetve a város babája csomagot, ismét lesz óvodakezdési támogatás, és jelentősen nőnek a lehetőségek a különböző települési támogatások nyújtásában is.

            Mindezeket a döntéseket, többségüket tekintve konszenzussal, valóban a közösségi felelősség mentén hozza meg a képviselő-testület. Talán az országos politikai modorváltásnak is köszönhető, hogy helyben is erősödnek a pártos, olykor a konkrét helyi kérdésekkel semmilyen összefüggésben nem álló, számos esetben ráadásul kívülről érkező felvetések. Mindezek ellenére bízom benne, hogy mind a helyi polgárok, mind a megválasztott képviselők többsége ezután is megmarad a kölcsönös, egymás bizalmán alapuló kapcsolat és a közös építkezés pártján. Jó példával szolgálnak ehhez civil szervezeteink, akik – bár gondolkodásukban, értékrendjüket, világnézetüket tekintve igen sokszínűek – nagyban gazdagítják azokat a szakmai és közösségi tevékenységeket, amelyekért ma nagyon jó dolog berettyóújfaluinak lenni. Az egyre nagyobb hagyományokkal bíró és egyre nagyobb közönséget vonzó kulturális rendezvények, az egyre fényesebb sikereket hozó sportegyesületek, a művészetek, a nevelés, az egészséges életmód, a hagyományőrzés, a településfejlesztés területén működő alapítványok és egyesületek igazán pezsgővé teszik a város közéletét. Akár önállóan, akár együttműködve egymással, vagy éppen intézményeinkkel, több esetben részt vállalva a közfeladatok ellátásában is, megmutatják nekünk is a helyes utat, hogy hogyan kell jól kihasználni adottságainkat.

            Sokszor tekintünk vissza a régmúltba, amikor jövőképet próbálunk felvázolni. Ilyenkor mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy elődeink mi mindent találtak meg lehetőségként a kitöréshez, a gyarapodáshoz. Nekünk nem kell mindent újra kitalálnunk, így a kereskedelem, a térségi és határon átnyúló kapcsolatok, a termálvíz-hasznosítás és a turisztikai kínálat egésze szempontjából sem. Az együttműködéseink erősítésével, a megfelelő humánerő mind erőteljesebb bevonásával tudunk a meglévő, szilárd alapokra egy egyre erősebb, igazán multifunkciós létesítményt felépíteni.