Oldal nyomtatása

Újra indul helyi járatú autóbusz

Január elsejétől öt év után újra lesz helyi menetrend szerinti autóbuszjárat Berettyóújfaluban. A képviselő-testület december közepén döntött a közbeszerzésről, így az összességében legelőnyösebb ajánlatot nyújtó N-R-A Busz Kft. kapott lehetőséget három évre.

A városháza nagytermében pedig már lakossági fórumot is tartottak, ahol a cég képviselője már a kész menetrenddel érkezett és be is mutatta a vállalkozást. Muraközi István elsőként az elmúlt évek kényszerű megoldásairól szólt, arról, miért is szűnt meg 2012 áprilisától ez a szolgáltatás a városban. A költségek növekedése, a bevételek csökkenése indokolta a szolgáltató részéről, hogy magasabb mértékű önkormányzati kiegészítést kérjen, de ezt akkor a város anyagi helyzete nem engedte meg. Ezért a helyi járatot helyközi buszokkal oldották meg – elevenítette fel az elmúlt évek történéseit a polgármester.

Demény Zsolt, az önkormányzat műszaki referense azt mondta, a 2012-es menetrendet vették alapul, ezt próbálják tartani már az első naptól, de a szoros határidők okán lehetnek kisebb zökkenők az első hónapban a jelenlegi, helyközi járatot is működtető szolgáltató és az új között, legfőképpen a menetrendek egyeztetésével. A műszaki referens arra is felhívta a figyelmet, hogy a buszmegállók újra üzemelni fognak, ezeket a táblákat már kihelyezték, ott újra tilos a megállás.

Az N-R-A Busz Kft. szakmai koordinátora, Rátz Péter a cég bemutatása mellett úgy fogalmazott, hogy a beérkező igényeket figyelembe véve alakítanak majd a menetrenden. Elmondta, Törökszentmiklós és Tiszaföldvár kizárólagos helyi menetrend szerinti szolgáltatói, ahol már több mint öt éve végeznek ilyen tevékenységet. Berettyóújfaluban két autóbusszal indulnak, az állandó járat egy 2002-es évjáratú, kifejezetten helyi buszközlekedésre tervezett Mercedes Citaro alacsonypadlós gépjármű lesz, melyen több álló hely van, így mozgásukban korlátozottak és a babakocsis utasok is könnyebben használhatják. A tervek között van újabb megállók becsatolása is, az első ilyen lehet a Honvéd utcai bevásárlóközpont is.

Menetjegyet és bérletet egyelőre a buszon lehet vásárolni, de tervben van, hogy ügyfélszolgálaton is lesz erre lehetőség. Az egyszeri utazási alkalomra szóló jegyár 120 Ft, a teljes árú havi bérlet 2.510 Ft, a kedvezményes (tanuló/nyugdíjas) havi bérlet ára pedig 800 Ft lesz. Ez – mint elhangzott – a korábbi áraktól kedvezőbb.

 

K.Zs.